Régebbi agymenésem

A GörbeKör nevű művészeti portálon Mice alkotása hozott lázba, és ragadtam tollat, hogy ki tudjam fejezni az érzéseimet a fotóval kapcsolatban. A kép címe: túl, avagy világ(osság) és egyház (se')

Ejj.. Ha találnék egy alagutat,
Adna szívemnek utat.
Vad betontömb-dzsungel helyett,
Szép Flórám nyújtana kezet.

Kérem a következőt!

Ted elment. Elajándékoztam. Ted... a kismacskám. Jobb így neki.
Más: Vannak emberek, akikről régóta nem hallottam. Ők mondjuk adhatnának életjelet magukról, nem bánnám..
Még valami: Újabb verset írtam. Noha nem figyeltem rá, hogy szép legyen, mégis megosztom itt, most, mindjárt mondom miért...

... azért, mert kaptam jó hideget a pofimba egy bizonyos portálon. Azt mondták epigonkodok... és kivágták a sunyiba az alkotásaimat. Én ezt értem, csak nem tudom feldolgozni.

Gyermek ésszel

(Kritikusomnak)

Fiatalság árad ki belőlem
Tolul ki számon, szememen.
gyerekszív dobog itt bennem,
Örök élet záloga kezemben.

Anyám karja ringat engem,
De gőgicsélve mégiscsak szavalok,
S bölcsőm oldalára verset kaparok.
A világra ezért jöttem.

Tanulni nem csak "nagyoktól",
De mindtől, ki nagyobb nálam.
S ha gyerekcipőm majd eldobom,
Büszke lesz rám mind, ki oktatott.

Mert felérek majd nyomukba!
Igen, felnövök hozzájuk!
Leírom a királyt, koldust,
S nem csak így, epigonkodva.





epigon
nagy alkotó egyéniség v. jelentős irányzat eredetiséggel nem rendelkező utánzója, aki gyakran csak a külsődleges jellegzetességeket másolja
az elődök nagyságáig felemelkedni képtelen, csak a hagyományokat folytató tehetségtelen utód

Új vers..

Új vers.... tőlem... pfúhh... majd fél éve nem írtam semmit, sőt.
Ééés az utóbbi pár napban megszületett az új versem, olvassátok, érezzétek, vagy ahogy gondoljátok. Kicsit letört a Dokkon kapott kritika róla... nem vagyok túl modern, és megkaptam, hogy epigonkodó vagyok. Nem követem a divatot, és nem írok összefüggéstelen hadarásnak tetsző, rohanó csodamuzsikát. Szeretem a szép szavakat, és a toposzokat. Sajnálom...

Örökzöld

Törli homlokát az öreg.
Ma is majd' ezer fát ültetett.
S vágott ki tövestül ugyanennyit.

Ó jajj nekem, csak ne látnám!
Öreg, ne az én hajtásim vágd!
Családom lakik bennem; szerelmim.

Hiába sikoltom neved...
Véreskezű kertész az élet.
Gyantámmal keni be szemfödeled.