Épphogycsak élni

Kicsit szétdaraboltam magam. WT itt, VK ott, DVG a hátam közepén. Kergetem a farkam, de közben mégis boldog vagyok. Azt csinálom, amit szeretek. Szervezek. A Vöröskereszttel tegnap voltunk műsort adni a fogyatékos otthonban, és öregek otthonába. Az öregek otthonában egyértelmű sikert arattunk. Az öregek nagyon meghatódtak... a fogyatékos otthont is sikerként élem meg. Noha Juliska néni állapota rosszabbodik, és nem ismer meg... az ápoló szerint, már nem is fog. Azért odaadtam neki kicsit megkésve a karácsonyi ajándékát. Egy Grimm kötetet kapott. Remélem lesz, aki majd felolvas neki belőle.
Ma Wing Tsun bemutatón voltam. Szigorúan munka ügyben. A DVG újságírójaként. Vittem magammal egy riportert, és egy fotóst. Meg voltam elégedve a munkájukkal. Mindennel. Ezek az emberek, akik a bemutatót tartották a barátaim. Nagyon rég óra. Holmi féltékeny, fenyegetőző excsitri nem fog tudni elrémíteni. De azért rosszul esik a fenyegetőzés, ezen az amúgy is lehangolt téli napon.
Nah mindegy. Az élet nem áll meg, én pedig holnap ismét nagy dolgokra vagyok hivatott. Egy kis nyugalom a mai estére:

Nosztalgia

Nosztalgia, igen az, mert az írásra lassan már csak mint emlék gondolok vissza.Nincs új, nincs ihlet, nincs múzsa? Pedig pedig... ejnye MT a kezemre fogok nézni :-/ Addig csak olvasni tudom más alkotásait, de ritka már az, ami tetszik is, és nem robbanok fel a hibáktól. Inkább már nem is szólok értük, nem is szólok. Csak tovább lépek. Nem kell a konfliktus. Abból csak a hiszti van.

Kosztolányi Dezső

Egy és más az írásról

részlet

”Munkád kitűnő. Talán csak egyet kifogásolnék. Néha túlságosan kielégít. Jobb volna, ha kissé éhesen bocsátanál el. Az írást is akkor kell abbahagyni, mint az evést: amikor legjobban esik.Tehát ahol szükségét látod, húzz egyet-mást. Hogy mit? Ilyesmire bajos felelni.
A mi mesterségünkben rombolni annyi, mint alkotni.Hidd el nincs nagyobb művészet a törlésnél. Én, ha tőlem függne, az iskolában ezt előbb tanítanám, mint a fogalmazást. Végre az alkotás is ezzel kezdődik. Elhagyunk valamit, ezer millió dolgot, melyet mellékesnek tartunk, és kiemelünk valamit, egyetlenegy dolgot, melyet fontosnak tartunk. Aki tudja, mit ne mondjon, az már félig-meddig tudja, hogy mit mondjon.Tanítványaimmal először is szöveget olvastatnék. Versenyre szólítanám őket, hogy bírálgassák, dúlják föl, marcangolják szét.
Díjakat tűznék ki azoknak, akik az értelem és érzés kára nélkül ki tudnak belőle hagyni. Nem azt jutalmaznám, aki egy tetszetős jelzőt talál ki vagy egy kerek mondatot hoz össze, hanem azt, aki kigyomlál egy henye jelzőt, egy sületlen mondatot.”