Mindig kudarc..

amihez nyúlok ott semmi sem terem
nem rothad, nem virágzik
ott a Semmi magában hintázik
A Hold-arcú végtelenben.

kezem nyomán nincsen szellem
csak tágas, üres táncterem
és hegyek mögött megbúvó visszhang:
nincs kegyelem, nincs kegyelem.

Éjszaka..

Itt végre sétálhatok sötétben, éjjel az utcán, és még a kutyák sem ugatnak meg... jah igen.. Veszprémben vagyok.

- Egyre sötétebbek és hidegebbek az éjszakák.
- Igen. Bennem is.

Közelít...

Tudom. Azt mondtam nem írok többet. De ez mondjuk nem is írás. Ez csak amolyan szöszmók gondolat. Megihletődöm a megfázástól.


- Készülj! Jön az ősz. Bugyoláld be jól a szívedet.
- Múlt ősz óta mást sem teszek...

Ilyesmi

A varázslat meghatározása

A jó vers olyan, mint a hideg sör
mikor megszomjazol
A jó vers olyan, mint a forró pulykás szendvics
mikor megéhezel
A jó vers fegyver
amikor bekerít a tömeg
A jó vers valami amivel
keresztülsétálhatsz a halál utcáin
A jó verstől úgy olvad el a halál, mint a forró vaj
A jó vers bekeretezi a kínt
és felakasztja a falra
A jó verssel képes vagy talpaddal megérinteni Kínát
Egy jó vers szárnyalásra készteti a megzavart agyat
Egy jó vers megsegít, hogy Mozarttal kezet rázhass
Egy jó vers lehetővé teszi, hogy az ördöggel kockázz
és nyerj
Egy jó vers mindenre képes
és ami a legfontosabb
Egy jó vers tudja mikor kell
abbahagyni

(Charles Bukowski - Gyukics Gábor fordítása)

Fodor Ákos : Három negatív szó

Nincs
Semmi
Baj

Tábor után, egyetem előtt

Van, akinek nem való a költészet. Eddig is sejtettem, hogy én ilyen vagyok, de most már, hogy megéltem ezt a tábort, és találkoztam azokkal, akikkel, teljesen biztos vagyok benne, hogy ez nem az én műfajom. És ugye, ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Emiatt kicsit szomorú is vagyok, meg nem is. Lehet, hogy hónapok, vagy évek múlva újra írni fogok, de a közeljövőben semmiképp. Amikor hazajöttem, az egyik tábori versem hátára írtam négy sort. Ez az én búcsúm a költészettől.

a nyakamon még ott lógnak a csókok
fülembe búgnak mind a balga bókok
keserű, bús, édes szavak
csak hallgatlak, csak hallgatlak.


Tévedni emberi dolog, és én nagyon ember vagyok.

Szöveggyár Tábor

2013. július 22-26-ig Szöveggyár táborban voltam Miskolcon a Vasgyár területén, ahol anno a szüleim dolgoztak, megismerkedtek és egymásba szerettek. Minden romos, omladozó épület, minden kavics, minden vaskarika, minden kóbor macska a pocsolya mellett az ő szerelmük volt. 
A táborban - pontosan ugyan nem tudom, de nem is fontos - közel 30 fiatal volt, két táborvezetőnk is volt, Zemlényi Attila (http://vaganyhistoriak.prae.hu/?pid=5456), és k. kabai lóránt (http://hu.wikipedia.org/wiki/Kabai_L%C3%B3r%C3%A1nt). Úgy gondoltam, és gondolom most is rendületlen, hogy ez a pár nap megérdemli, hogy egy kerek egész blogbejegyzés szülessen róla. Felsoroljam az előadókat? Akár fel is sorolhatom: Jenei László, Ficsku Pál, Gáborják Ádám, Sopotnik Zoltán, Lakatos István, Antal Balázs, Barcsay László és a miskolci slammerek - szigorúan sem időrendben, sem fontossági sorrendben nem írtam őket. 
Az előadók, a táborvezetők, a helyszín, a táborozók mind fontos részei voltak a kerek egésznek, mind meghatározták a tábor hangulatát, mégis, ahhoz, hogy tökéletesen leírjam, hogy mit is jelentett nekem a tábor, minden egyes kis részletet le kellene írnom, ami ugye elég bravúros, de leginkább hosszú produkció lenne tőlem. Nem is vállalkozom rá. Azt hiszem mindenkivel sikerült egy-egy szót váltanom. Akiktől tartottam - itt gondolok főleg az előadókra és a táborvezetőkre-, úgy gondolom, a tábor végére velük is sikerült barátságosabb kapcsolatba kerülnöm. 
A táborozók néha ugyan próbára tették az emberismeretemet, de az ötödik nap, a búcsúzkodás előtt és közben láttam csak igazán a letisztult képet arról, hogy milyen is a leányzó fekvése. Egy összetartó, kitartó, egymást segítő és jókedvre derítő, egymást támogató és megértő csapat jött össze. Én nem ilyen társasághoz voltam szokva. Én még soha nem láttam egyszerre, egy helyen ennyi értékes, tehetséges és csodálatos fiatalt, és felnőttet. A táborvezetők és az előadók, igaz idősebbek voltak tőlünk (persze nem olyan sokkal :) ), mégis napokat, és voltak akik estéket is töltöttek velünk. A csoporthoz tartoztak, együtt mozogtak és együtt gondolkodtak velünk. 
Még nem ülepedett le minden az élményekből, a kritikákból, és még nem csillapodtak teljesen a tábor által felkavart érzéseim, még van min rágódnom, de azt tudom, hogy bárhová is kerüljek az elkövetkezendő időben, jövőre ilyenkor remélem ugyanezekkel az emberekkel ismét találkozhatok a vasgyárban. Ott, ahol a szüleim egymásra találtak. És ott, ahol olyan élményekkel gazdagodhattam, mint sehol máshol.


http://www.muut.hu/?p=2848

Üzenet... nektek

"Amikor gyűlölködsz, és mások halálát kívánod, meggondolatlanul ítélsz el embereket, lenézed őket, ócsárlod, és szívtelenül megkínoznál olyat, akit nem is ismersz, és nem ártott neked semmit, amikor az ostoba düh hályogot vet a szemedre, és hörögsz, gondolj arra, hogy olyan vagy, mint egy haldokló kutya, akinek habzik a szája, mert veszett, ölni akar, és vonyít, ugat, de mielőtt bárkit megharaphatna, tarkón lövik." (Horváth Virág)

Szíve egy darabját a kávé mellé kínálja...

Tulajdonképpen azt hittem, hogy a szociális munkások öreg néniknek viszik ki az ebédet... utána sem jártam, holott az 5-ből az egyik helyen én is szociális munkát jelöltem meg. Valamennyire enged rálátást nyújtani a jó oldalára ennek a szakmának ez a blog: http://socialworkergyep.blogspot.hu . Majd olvassátok, szép olvasmányos. Költő barátunk szerkeszti, tehát nem is lehet másmilyen... mint olvasmányos! :)
Egy új sorozatot nézek. Az Erica világát. Elsőre nyálas lehet... de hogy valaki visszamenjen a múltba, és úgy döntsön újra, lehetőleg helyesen, ahogy azt akkor és ott nem tette.. csodás. Sűrűn szeretnék én is ilyesféle terapeutához járni.
Ha már a régi dolgoknál járunk:

Horváth Virág : Szőlőszem

1.

Szétosztja lapjaimat az élet,
Eltemeti szívemet az Éden-
kertbe menet az Isten...
földbe való.

Életem a Mester
megálmodta,
Széthúzta látóköröm:
A romba döntött, döghússzagú álmokat
az Isten csak kiválogatja, elássa...
földbe való.


2.

Isten még vár rám
Sarjadzik-e?
rám vár még,
Lesz-e virág?
még rám vár,
Hol a termés?

Türelme hatalmas.
Biztos magában,
bennem..
apró szőlőszem
a földbe való.

Napi csodálatos:

"... ez nem az a pálya, itt meghal a gyáva..."

Horváth Virág: Nevess!

 Nevess csak Halál, nevess!

 Babér koszorúdon véres levelek... 

Nevess Halál! - Nevetek...

Go home Love, you're drunk!

Mikor kapok virágot? Mikor mondhatom azt, hogy "szép napot töltöttünk együtt, köszönöm"? Mindenki mellém fekszik a fűbe, aztán elalszik. Halkan horkoljatok, ha már elaludtatok. Alvó emberek között egyedül a zöld romantika réten feküdni.... blogon kurválkodni... verseket hányni, amik sosem lesznek tökéletes időmértékben, vagy felező tizenkettes verssorokban megírva... jó picsogást... akarom mondani, jó éjszakát...


Horváth Virág : Nem szeretsz

Feküdj az ég alá kedvesem,
nézd a nagy kék teret!
Végtelen placc ez, bégető padok övezik.
Jelképes szobor a tér közepén:
Ó, csodás Nap diktatúra!
Látod, ledönteni
szobrodat ember nem tudja,
Isten meg nem akarja.

Feküdj az ég alá, csendesen
szuszogj, ha már alszol.
Én még ébren hallgatom a
milliárd csillagcintányérokat.
A Hold lámpája megvilágítja arcod.
Látom, nem szeretsz.
Megváltoztatni ezt már ember nem tudja,
Isten meg nem akarja.

Napi kultúra:

Túloldal

Az anyja vízért küldte a kútra. Egy hosszú, erős bot, két végén vödör: ez a szállító eszköz. A fiú már 9 éves volt, hatalmas, barna, érdeklődő tekintetét mindig tisztán emelte a világra; sötét, kissé kócos hajával sohasem törődött. A vállára vette a botot a vödrökkel, és elindult a nem messze álló kúthoz. Hozzászokott már, hogy ő hordja a vizet. Testvérei nem fogadtak otthon szót, nem voltak az anyjuk segítségére.
A fiú a fényre kilépve a leszakadt ajtón keresztül összehúzta értelmes nagy szemét, majd ismét tágra nyitotta. Egy percre az univerzum is vele hunyorított, majd tágult. A bőre barna volt. Nem a kosztól, és nem is az erős napsütéstől. Így született, nem tehetett róla. A szíve mindig álmodozott. Így született, nem tehetett róla. Sokat olvasott, mindig elvágyott innen, úgy hitte nagy dolgokra hivatott. Elnök akart lenni vagy tengerész, katona, jogász. Nem ács, mint a bátyja, nem kőműves, mint az apja.
Nem voltak barátai. A gyerekek kitaszították: "Nem vagy cigány!" - mondták. Pedig ízig vérig az volt. "Nem vagy magyar sem!" - mondták mások. Pedig tetőtől talpig az volt. "Nem vagyok hát senki." - gondolta sokszor csalódottan magában. Szüleinek hiába beszélt volna gondjairól, nem értették volna. Ők csak dolgoztak. Eltartották a családot. A nevelésre már igazán nem jutott idő.
A környék, ahol lakott veszélyes volt az idegeneknek. Nem nézték jó szemmel az ismeretlen embereket a környéken. De még ha csak ennyi lett volna. Tettek is azért, hogy többet ne lássák. A fiú családja elfogadott része volt ennek a különös és agresszív közösségnek. A fiúval viszont ellenségesek voltak. Megérezték rajta, hogy nem ide való, a szíve idegen volt, mindenki tudta, nagy dolgokra hivatott. Elnök lesz belőle vagy tengerész, katona, jogász.
Szabadidejében, amikor nem anyjának segített, nem olvasott vagy nem az utcabeli nagyobb gyerekek elől szaladt, nehogy megverjék, vagy elvegyék a pénzét, amit anyja adott neki kiflire, de ő sosem költötte el, inkább összegyűjtötte, hogy könyveket vegyen magának belőle, szóval szabadidejében verseket írt. Mindig akadt nála más füzetéből kitépett lap, amit az iskolában adtak neki kölcsön, hogy legyen mire jegyzetelnie. És egy tolla is volt. Egy fekete tintájú, átlátszó tokú toll. Egyik tanárnője adta neki, és mikor kifogy, mindig kap egy újat. Cserébe ő minden héten büszkén mutatja neki újabb és újabb irományait. Az egyetlen ember, akinek megmutatja. Az egyetlen ember, aki elolvassa. Az egyetlen ember.
Ezeket a verseket mindig jó mélyen lyukas zsebébe rejti. Hogy nehogy meglássák nála az utcagyerekek, és megverjék érte. Hogy nehogy meglássa nála a jó, a magasságos, az igazságtalan Isten, és megveresse érte. Jó mélyen, hogy a hét végén odaadhassa az egyetlen embernek.
Az anyja vízért küldte. A kút nem messze volt, a vödrök meggörbítették apró, vékony testét. Nem fizikai munkára született. Nem ács akart lenni, mint a bátyja, és nem kőműves, mint az apja. Az út pora segítette nehéz lépteit. "El ne ess, nem sokára haza érsz!" -biztatta őt az út, a fa, a természet. Az Isten nem. Az Isten kritikusan vizsgálta a fiút. A papír darab kikandikált a lyukas zsebből, és naivan integetett az Úrnak.  "Van a zsebében valami." - mondta az Isten. "Van a zsebében valami."- mondták az utcagyerekek is, és már el is indultak felé. A természet arcát elfordította, nem segíthetett. A vödrökből kiürült a víz, és helyette félelem töltötte fel. A fiú a földön feküdt, arca véres volt. Szülei dolgoztak, a nevelésre már igazán nem jutott idő. A fiú becsukta a szemét. Nem mozdult. A fiú, aki nagy dolgokra volt hivatott, és ezt mindenki érezte. Elnök lehetett volna vagy tengerész, katona, jogász. A fiú, akinek hatalmas, barna, értelmes tekintete maga volt az univerzum.

Deákpoézis 2013

2013. április 12. Majdnem költészet napja :) A Műút deákpoézis nevet viselő pályázatának díjátadójára lettem hivatalos. Az email szerint Művészetek Háza, Miskolc, 15 óra. Legyen.
Jóval hamarabb odaértem. Találkoztam ismerőssel, elütöttük az időt, aztán odakísért a Művészetek Házához. Ott kezdődtek a gondok, hogy eleve pályázni sem akartam, ott pedig folytatódott, hogy a díjátadóra sem akartam elmenni. De végülis ott voltam.
Szemben állni egy üveg felülettel, alkoholos filccel a kezedben.. csodás érzés.. főleg, hogy direkt felkérnek rá, hogy firkáld össze azt a szép üveget. "Születésnapi levelek József Attilának" - mit is kellene neki üzennem egy ablakra firkálva? Egy vers... egyik versemet... Modern irodalom... tökéletes lesz. Pont, így ni. kész.... hátrébb lép, hogy lássa az egészet egybe... még hátrébb, hogy mindenki írását lássa az üveglapon... szemorgazmus.
Beszélgess a melletted állóval... gyerünk!
"Szia, Virág vagyok, és te?" "Yvett." Nem vicc, nem. Tényleg Y-vel. Nyert ügy... barátkozzunk. Senkit nem ismertünk, de szép lassan a "Szia Virág vagyok, és te?" dumám meghódította a várakozókat.. vagy csak nagyon látszott rajtam, hogy beszélgethetnékem van, és megsajnáltak :D
Később már Manyi és a Vörös Zsuzsi is csatlakozott hozzánk, Manyinak köszönhetően (örök hálám) volt szerencsém megismerni Papit, rajta keresztül találkoztam Szabolccsal, majd felfedeztük Márkot is. Aztán elindultunk a firkálások után a Teleki koliba, Papi vezetésével, hiszen ő volt hazai pályán (ő tudta egyedül az utat). Esett az eső. Nem szeretem, ha valaki ázik, amikor nálam van esernyő. Papi felé tartottam. Elvette tőlem. Ő tartotta felém a valószínűtlenül színes esernyőt. "Séta and fika" ahogy Zemlényi Attila mondotta volt. Megérkeztünk a koliba. A kialakult kiscsoportok nem oszlottak fel, csak erősödtek. Szoba rendeződés, lepakolás, vacsi, eredményhirdetés. Helyezést ugyan nem értem el, de furcsamód nem zavart.
Kisszobás felolvasás és műhelyunka. VöriZsuzsi, Manyi, Papi és én. Aztán pakolászás, indulás a Helynekem-be. Szerelem első látásra. Adyval farkasszemet nézni, aki a falra van festve, felbecsülhetetlen.
A Helynekemben vers felolvasás. Én sem maradhattam ki. Jó érzés volt.
Ezután közös beszélgetés. Mindenféléről. Könnyed és komoly témákról. Mindenhez jó pofát vágni, mindenen mosolyogni... lehetetlen.
Elég mennyiségű üzemanyag bevitel után vissza a koliba. Zuhanyzás, Yvett sikítása a zuhanyzóból, konyhai beszélgetés egy még-mindig-idegennel. Hajnali részegség... akarom mondani alvás, kora reggeli ébredés, hosszú órákig tartó hasznos semmittevés. Könyv csenés, viccek, tréfák, átverések (jó étvágyat Manyi a bundáskenyérhez). Szóval szép délelőtti lezárás, egy előtte való szép nap után.
Aztán jött a már említett ismerős, a soha el nem fogyó türelemmel felém, a tőle még meg nem szokott romantikus meglepetéssel a zsebében. Ignotus kötet. Még most sem eszméltem fel.
Ha másért nem is, a társaságért érdemes volt ott lenni. Nem csalódtam.

Ui.: Az univerzum én vagyok.

"...Csinálj csodát és én elhiszem..."
(Kispál és a borz)

Ui2.: "Én is ott tanulok, csak nem ott." Manyi

Ui3.: Piros, nagy, gömb alakú,  epres cukorka. O.o Zakózsebben elrejtve.

Ui4.: "Addig alszom, amíg fel nem kelek." Virgó

Pálfordulás

Egy embert akkor ismersz igazán, ha tudod, hogy a környezetének mi a véleménye róla. Úgy hittem, hogy nem vagyok rossz emberismerő, de talán tévedtem. Sok, túl sok embert fogok magam mögött hagyni. Nem tudom miből fogok újra építkezni, nem tudom, hogy merek e majd újra embereket közel engedni magamhoz. 

Sok embert némán fogok elhagyni, ahogy írtam. Viszont van, akit szemtől szembe fogok elküldeni. Nagyon félek tőle. Nem lesz kellemes. De egyértelmű, hogy meg fog történni. Sajnálom. Igazán.

A meg-nem-született fiú sírjára

Zilált papírvirágból

csokorba szedek

sírodra haikukat.

Modern irodalom...

Értem én, hogy újítás, meg legyünk modernek, de a nagy modernségnek az lesz a vége, hogy mindenki egyformán újít. Az meg elég szögletes, szerintem...



Horváth Virág: Modern irodalom...

Egyengyereket!
Egyenirodalmat!
Számoljuk fel az analfabetizmust!
Egyen gyereket!
Egyen irodalmat!
Jó étvágyat!

Szinte alig..

Horváth Virág : Szinte alig...
(Kollégiumi ballagásra)

Szinte alig, ha emlékszem rá...
Izzik a galagonya...
Kettő, csipkebokor vessző...
-Már nem is tudom tovább -
Bezzeg Eger vár ostroma
Ezerötszázötvenkettő.
Bóbita, bóbita játszik,
körben a kolisok ülnek,
Babits Bihályt szavalnak
és Liszt Ferencet hegedülnek.

Szinte alig, ha még emlékszel rám...
fanyarabb mosoly, félrehúzott száj.
Én előtted állok, te mögöttem vársz,
hogy előrébb lépjek, s a helyembe állj.
Előrébb vagy előbbre vagy csak el.

Szinte alig, ha látsz bennem mást...
új emlékek, új otthon, új barát.
Én sem változtam, te sem változtál
szinte csak alig...

Nagy takarítás

Volt egy érdekes beszélgetésem. Nem olyan régen (5 perccel ezelőtt kb.), egy sráccal. Úgy láttam megbántottam, bár tagadta, erősnek mutatkozott, de láttam, hogy nem az. Nem is lehet. Aki felém közeledik, nem lehet erős, mert akkor tudná, hogy a vége katasztrófa lesz. Nem vagyok készen egy normális emberi kapcsolatra. Sőt... gyomlálok. Kigyomlálom magamból az elcseszett kapcsolatokat. Legyen az bármelyik fajtából. A félig felépített, vagy már félig lerombolt, a szitának is beillő hiányos, vagy a felszínes, a lelki, és a köszönőviszonyos kapcsolatok mind mennek a kukába. Olyan ez, mint amikor a régen nem használt ikonokat a windows letörli, vagy töredezettségmentesítőt futtatok. Ez történik most. Van, akit könnyebb lesz, mert csendben, de magabiztosan kihátrálok csupán abból a szenny körből, amiben az illetővel állok... és van, ami nehéz menet lesz. Sok rizsa szöveggel, sok csalódással, védekezéssel, sár dobálással.. és a végén csak egy embernek marad büszkesége... csak egy ember fogja a másikat közömbösen, már-már megvetően vizsgálni... én. Kevés embert hagyok meg. Csak a legfontosabbakat. Meglátjuk, hányan maradnak a végén. Úgy érzem egy kezemen bőven meg fogom tudni számolni őket.
Új emberekről szó sincs. Aki mostanság jön, az ugyanolyan zuggal mehet is. Nem tudnak újat adni, már mindent láttam. Nincs rájuk szükségem. Nem kellenek kampók, amik hátráltatnak. Nekem motiváció kell, nekem példák kellenek, emberek, akikre felnézek, akikben bízok, és akik mellettem állnak. Ebbe a körbe, így az utolsó visszaszámlálásnál nem sok esély van bekerülni. Mert hárítom az új dolgokat, embereket. Lehet, hogy el fogok szalasztani jó lehetőségeket, de nem érdekel. Már csak a célt látom, a megújulást, a kiszakadást. A többi csak mese...

Visszaszámlálás...

Közel egy éve nem írtam blogbejegyzést. Sokszor mondtam, hogy ez változni fog, és sűrűbben fogok írni. De most komolyan. Azért komolyan, mert kiszakadok a mostani életemből. Szükségszerű. Megfojt. Tovább lépek. A fontos dolgokat átmentem erre a blogra... aztán majd a régi dolgok elkopnak, és én a tartalommal újulok. Első sorban a verseimet mentem át, mert első sorban az ÚjIrodalommal szakítok. Csúnya válás lesz, de már régóta esedékes. Akiknek segítettem valahogyan ezzel kapcsolatban, azoknak szívesen. Akiknek nem, vagy kellemetlen perceket okoztam, azoknak annyit tudok mondani, hogy nem sajnálom. Mindig őszinte voltam, és mindig a legjobbra törekedtem. Ha ehhez pont rajtuk gázoltam keresztül.. hát ... megesik. Vállalható az elhullott emberek száma. Sok sikert a továbbiakban. :) És akkor induljon a versek átmentése... 

Horváth Virág - MAKK 

 Halkan dadogjuk az igazat 

 az éhes disznó álmában, 

 hogy ne hallják a nagy-hat-al- 

 MAKK, MAKK, MAKK.